A maci család az erdőszélén élt, szép kis házban, takaros kerttel. Csendesen, boldogan, teljes elégedettségben éltek itt. A két kis mackólurkónak remek gyermekkoruk volt. A szabad élet, a sok szép, amit az otthonuk és a környezete adott, vidám napokkal ajándékozta meg őket. Egyedül az erdő volt veszélyes. Legalább is a papa szerint. Mackóapó nagyon féltette a kicsiket, ezért soha sem engedte őket egyedül az erdőbe.
 Egy borús őszi napon a kisebbik macigyermek nagyon beteg lett. Harkály doktor kórházi ápolást javasolt, így a maci család el is vitte a kis mackót a szanatóriumba, ami az erdő közepén volt.
Macimama könnyes szemmel hagyta magára a kismackót, de harkály doktor megnyugtatta, hogy jó helye lesz itt, és hamar eltelik az a pár hét. . .
 Üres napok költöztek a maciházba. A kis mackó testvérkéje nagyon egyedül volt. Nem volt kedve játszani, hancúrozni, mint előtte. Csak ült szomorúan a szobájában naphosszat, és várta, hogy leteljenek a napok. Egyik reggel korán ébredt, kiment a teraszra, és az erdő felé nézve könnyes szemmel gondolt a testvérkéjére. Gondolt egyet, és nekieredt a rengetegnek. Futott, ahogy a lába bírta, hogy felkeresse a testvérét, és hazahozza. Hiába volt minden tiltó szó, a szíve nem tudott tovább várni. Csak futott, futott, egyre lelkesebben, hiszen remélte, hogy ma már együtt lehetnek testvérével. A hasadék szélén torpant meg csupán. Ekkor eszmélt fel, hogy fogalma sincs hová tart. Körbenézve a rengeteg erdő, hatalmas, sötét és rémisztő helynek tűnt. Egy nagy fa odvában kucorodott le, és zokogni kezdett, csillapíthatatlanul. Varjú koma röppent el a feje felett, amikor meghallotta az éktelen zokogást. Odaszállt csendesen a mackó mellé, és hosszas vigasztalás után, nagy nehezen kiszedte a hüppögő bundásból, hogy mi történt vele.
- Szóval eltévedtél az erdőben? Szóval nem fogadtál szót a szüleidnek, hogy megkeresd a kistestvéred? Hmm. Jó mackó vagy te, csak még kicsit butuska. Mivel ilyen jószívű vagy, és így szereted a testvéredet, hát segítek neked.
Azzal elmondta neki, hogy ő a feje felett fog repülni, és károgásával irányítja majd, hogy mindig tudja, merre kell mennie. Neki csak követnie kell, és akkor odatalál a kismackóhoz. Így is történt. Rövidesen egy csodás tisztás integetett feléjük az erdő közepén, egy szép csendes szanatóriummal. Egy tavacska partján üldögélt, lábát lógatva, és egy fadarabbal a vizet piszkálgatva a kismaci. Nagyot dobbant a nagymaci szíve, és gyorsan testvérkéje nyakába csimpaszkodott úgy, hogy a meglepetéstől a kismaci meg sem tudott szólalni. Varjú bácsi megkereste harkály doktort, és beszélt vele. Harkály doktor beleegyezett, hogy hazavigyék a kismacit. Hamarosan, már messziről integettek a gyönyörű tisztás, árnyakba boruló, egyre távolabbi nyugalmának. Varjú koma kivezette a két lurkót a hatalmas fák közül, akik boldogan pillantották meg csodás otthonukat az erdőszélen. Megköszönték varjú bácsi segítségét, aztán iparkodtak haza, mert már a nap is kezdett elköszönni tőlük, a fák lombjai mögé bújva. A tornácon aztán a nagymaci megtorpant. „Nem mehetünk be!” – mondta ijedt testvérkéjének. „A mama meg a papa biztos nagyon haragszik rám.” A lépcsőn üldögélve várták, hogy történjen valami, mert maguktól bemenni nem mertek. Ott cidrizett mindkettő, a hidegtől-e, vagy a félelemtől, azt már nem is tudták. Maci mama lépet idegesen, mancsait tördelve az ablakhoz, és meglátta a két kis drágáját összebújva, vacogva a lépcsőn. Kirohant a házból, és a magasba emelve szorította magához őket.  Ennyi puszit, ölelést még sosem kaptak egyszerre, mint most. Aztán otthon vacsora közben elmeséltek mindent a papának, és a mamának, hogy milyen kalandban volt részük, és hogy találták meg egymást. A mackószülők büszkén néztek egymásra, hogy csemetéik így szeretik egymást, de macipapa szigorú volt. Szerette volna, ha a kis brummogók megtanulják, hogy nem szabad ilyesmit csinálni. A nagymaci nem volt okos, és bár minden jóra fordult, macipapa mégis megbüntette. Az volt a büntetés, hogy fürdés után nem nézhette meg az esti mesét, neki azonnal le kellett feküdnie. A kismaci mese után odabújt, testvéréhez, aki még ébren volt, és nagyon erősen megszorította, ahogy átölelte, hogy érezze, milyen nagyon szereti, és milyen büszke rá, hogy ő a testvére. Másnap ismét boldog szellő ébresztette a maciházat, ahol két kis bocs kacagása jelezte, hogy minden újra rendben van itt az erdőszélén.