HTML

Írásaim

Csak írogatok, semmi különös. Néha jól sikerül, de néha nem. Mivel mindegyik az én gyerekem, ezért mindegyiket megtartom. Ami gyenge, az is emlékeztet valamire. Ennyi, én itt, csak én vagyok.

Naptár

május 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31

Utolsó kommentek

  • GáborMiki: Nem is biztos, hogy kicsi. Sőt, még az sem biztos, hogy lány. Csupa rejtély vagyok mostanában! Örü... (2018.01.17. 22:01) Boldogok, akik . . .
  • Editke Kolozsváry: Szia! Ez megint olyan szép. Azt hittem Kamilla a kislány... (2018.01.16. 19:57) Boldogok, akik . . .
  • delory nadin: Szia Miki! Ugye van megfejtése az erdős személyiségtesztnek? Én is nagyon szeretem az ilyesmit. A... (2017.10.20. 20:16) Egyutas élet
  • GáborMiki: @delory nadin: Szia! Igen igen. Elsőre furcsa volt, de aztán nagyon élveztem. Köszönöm szépen! (2017.05.08. 09:18) A Barna lesnél
  • delory nadin: Szia Miki! Ismét jó volt olvasni a soraidat... Ez pont az, ami velem sosem történhet meg. Egyedül... (2017.05.04. 20:35) A Barna lesnél
  • Utolsó 20

Naptár

május 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31

2012.07.17. 09:41 GáborMiki

Diliosz

Reggel korán felkeltem kiültem a házam elé, és a felkelő nap árnyai közt végig gondoltam az életem. Apám mesélte, hogy születésem után azonnal életveszélybe kerültem. Sokáig méregetett a törzsek véneinek képviselője, majd apámra nézett és megkímélte az életem. Nem hajított a mélybe. Akkor voltam először és utoljára a Taigetosz-hegyen. 

 Igen, spártai katona vagyok. Nem volt gyermekkorom, nem kaptam szeretetet, törődést, semmi érzelgős felesleges „nyavalygást”. Kiképzést viszont igen. Megtanultam némán tűrni a fájdalmat,  kiirtani a félelmet a szívemből, elfelejteni a feladás lehetőségét. Küzdeni, harcolni, életben maradni, ezeket verték belém, szó szerint. Tíz évesen felvittek egy hegyre, majd magamra hagytak. Éhes voltam, és fáztam, rettegtem a sötéttől, a vadaktól. Elmondhatatlan kínokkal gyötrődve jöttem le, élve a hegyről. Túléltem, amivel bizonyítottam, hogy alkalmas vagyok a katonai kiképzésre. Ezután tanultam meg fegyverekkel bánni, támadni és védeni. Megbecsülni társat, testvért, Királyt, népet, otthont. Megtanultam a legfontosabbat is! Nem önmagamért élek. Feláldozható vagyok. Pajzsommal, vagy pajzsomon! Ez volt a jelmondat. Igen, ezek hideg és egyszerű szavak. Tőmondatok. Mert nincsenek érzések, nincsenek könnyek, nem szenvedünk, nem gondolkodunk a jelmondatok valódiságán. Spártaiak vagyunk, erősek és legyőzhetetlenek!
 Ott a hajnali félhomályban a ház előtt felidéztem a harcainkat is. Soha sem vesztettünk, együtt, egymásért, mindig hűen, győztesnek születtünk. Nem gyengített a fájdalom, a nyilak zápora, kardok suhogása, dárdák röpte, ez nekünk csak játék volt. Egymást védve harcoltunk, a királyunk oldalán. Néha földre terített egy csapás, de megrogyva sem voltam elveszve. Társaim saját testükkel védtek, egyszer a király nyúlt felém, erős karjával felemelt, rám nézett, kardját a kezembe adta, és egyetlen pajzzsal folytatta a harcot. Ez erőt adott, összeszedtem magam, és aznap ismét győztünk. . .
Vér és sebek jellemezték az egész életem. Mégsem lett vége soha, nem tudtam miért születtem, miért maradtam életben mindig, amikor oly sokan haltak meg mellettem. Ott ültem a hajnali fényben, értetlenül elmélkedve a sok véletlenen. Mintha Valaki akarta volna, hogy éljek, mintha lenne valami célom, küldetésem, valami feladatom, ami még nem jött el.
Talán a szavak fognak egyszer feladatot adni, talán a beszéd, amivel hatni tudok másokra, talán azért élek, mert egyszer nem erővel, vérrel, sebekkel fogok harcra kelni, hanem szavakkal, amik meggyőznek másokat. Nem tudom, mit hoz a holnap, ma még harcra készülök. Miután elbúcsúzom a családomtól, a Király kíséretében néhány társammal egy nagy csatára megyünk. Ha győztünk, újra itthon leszünk. Most viszont pajzsommal, vagy pajzsomon!

 A többiek már ott voltak mind a város szélén, ahol vártuk egymást. Én értem oda utoljára, csodás látvány volt, ahogy a háromszáz elszánt spártai együtt indult a Thermopülai-szoroshoz. . .

3 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://gabormiki.blog.hu/api/trackback/id/tr104661571

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

delory nadin 2012.07.20. 10:27:08

Szia!
Nagyon megérintett, amikor először hallottam Spártáról és lakóiról. Apa mesélt róluk, később töri órán kiselőadásban már én vázoltam a történetüket.
Furcsa volt tőled erről hallani, mert az érzéketlenség nagyon távol áll a te lényedtől is, de talán éppen ezért tudtad ilyen szépen, élethűen megírni Diliosz életét is.
szeretettel: Delory

mistletoe52 · http://mistletoe-blues.blogspot.com/ 2012.07.24. 04:17:52

Igen, ez is Te vagy, valahol legbelül.
Üdvözlettel: Joci

GáborMiki 2012.08.08. 09:01:56

Köszönöm mindkettőtöknek a figyelmet, el sem hiszitek milyen sokat jelent. Kicsit nyár van, meg szabadság, meg mindenféle, ezért bocsánat, hogy nem jelentkeztem eddig. Itt vagyok én is követlek titeket, csak életjelre nem volt energiám.
Baráti üdvözlettel:
m.
süti beállítások módosítása