Írásaim

A múlt csak egy hosszú pillanat,
Lehet, lassan szörnyethalok ma.
A jövőt már lélekszakadva várom,
Mindig a szemed előtt bujkálok.

Arcomon örökre szomorú a mosoly,
Mert torkom szakadtából hallgatok.
Egy kortalan öregember lettem,
Elillantak már a spontán tervek.

Mikor megfogott egy biztos lehetőség,
Felvillant nekem a láthatatlan szépség.
Lopott tulajdonból építettem váram,
Fakón tündöklött az átlátszó homályban.

Magányos társaságom, neked keserédes.
A kételyben hittem, kínos büszkeséggel.
Őszinte színjátékká lett az egész élet,
A jókat, szelíd erőszakkal győzhették le.

Égig érő mélységbe húz, egy tökéletes hiba,
Ki ébren álmodik, annak a szabadság is iga.
Filléres ritkaság minden buta bölcsességem,
Egyedi klisék szerint élem, előhalott létem.

Forró jégtől ázik át, a szomjazó mocsár.
Sírva mulat a magyar, mások ezt mondják.
Józan mámorban úszik a vidám szomorúság,
Színes sötétségben, ez a vélt valóság!