Írásaim

Sértő, maró gúnnyal dacolva,
Próbákkal, kínokkal bajlódva,
Itt lent egyedül,
Az élet dallama, nem hegedül.
Mégis kitartva, szívében reszketve,
Sarat, mocskot állva, világból kirekesztve,
Tűr. Ülve a küszöbön. Bemenni
Fél, mert életét temetni,
S feláldozni, többször már nem lehet.
Ki nem hajlik, e világból elmehet.
De fentről szeretet árad,
Ő nem más, mint Atyja, Istene és Barátja.
Így nincs ellene fegyver,
Győzni felette, lehetetlen.
Vagy mégis van,
Mi legyőzhet holnap?
Szelíd, gyengéd „csók”, az egyetlen,
Oly fegyver, amivel nyerhet.
S a Társ, bizalmas barát,
Ki ölel, közben magával ránt,
Édesen, bájjal,
Mézesen, hájjal,
Megkenve saját szívét,
Eladja ártatlan Mesterét.
Azóta, az aljas árulás neve,
Barát, kedves, bizalmas eszköze,
Ki megölni, eladni pont azt kívánja,
Aki szívét, már tálcán kínálja.
Nem éppen az élet bókja:
Ez Júdás csókja!