Mikor betemet a sötét éj,
Erősen kapaszkodom Beléd,
Mikor őrjít a világ zaja,
Csak Teveled találok haza.

Mikor fojtogat az élő lét,
S véremet szívja piócaként,
Szívemet hozzád emelem fel,
Mert nyugalomra csak Nálad lel.

E percben, ha egyedül lennék,
Minden harcomat elveszteném.
De szorosan ölelsz magadhoz,
Hogy megadjam magam, nem hagyod.

Pedig egy hajszál, vagy szalmaszál,
Csak egy szikra, apró villanás,
Érzem mily kevés, mi ártana,
Egyetlen szó is megfojtana.

Ezt a keveset, nem engeded,
Örökre szeretlek, Istenem!
Hálásan köszönöm meg neked,
Akikért érzem, még élhetek.