Írásaim

 A reggeleket bearanyozza, széppé teszi a felkelő nap fénye. A fény több, mint fontos része az életünknek. Meghatározza, változtatja a hangulatunkat, az érzéseinket, még a vágyainkra is hat. A reggeli pillanatoktól, az est hanyatló, fáradt tündökléséig, elbűvölő szépséget jelent látni, amint a fény életre kelt mindent körülöttünk.

Gyermekkorom óta félek a sötétben. Mert nincs támpont, nincs kapaszkodó, nem látható, nem érzékelhető a körülöttünk létező világ. Persze tudom, hogy nem így van, érzékelhető, tapintható, és szinte a teljes valójában meghatározható minden, ami körbe vesz minket. Még azok számára is, akik örök sötétségben vannak. Mégis félek. Fény nélkül néhol üres, néhol rejtelmes az az élettér, aminek a közepén felnőttként erősnek, határozottnak kell lenni. Ezért mindig keresek egy kis fényt. Akkor könnyebb. Ma eszembe jutott, az amikor gyermekként a sötét szobában feküdtünk az ágyban. Nem volt világítás, gyertyával világítottunk. Nagyon féltem. Féltem, hogy mindig így marad, hogy soha sem lesz annyi pénzünk, hogy fizessünk a világításért. Megpróbáltam abba a kis fénybe kapaszkodni, ami volt. A gyertya gyönyörű, barátságos, halványan vibráló csodájába. Pillangóként röpdöső, árnyakat mozgató, megnyugtató fénye, fel-fel villant a tv képernyőjén. Meséket gondoltunk ki, és elképzeltük, mit látunk most a csendes, élettelen készüléken. Mesévé vált a szomorú valóság. Csak egy mese, amit a gyertyafény vetített nekünk, már szinte romantikus élvezettel figyeltem. A boldogság, az öntudatlanság, a létezés pillanata volt ez. Ajándék, amit a fény, vagyis az egyetlen érzelmi kapaszkodó nyújtott. Egy ilyen kis lángnyelv, azóta többet jelent, mint fényt az éjszakában. Melegséget, bátorságot, a fájó dolgok múlását. 
Szeretem a fény játékát. Kicsiben és nagyban egyformán. A színek csodás változatosságát, ahogy a visszatükröződő fények átadják az eredeti másolatának, élvezetes valódiságát. Egy tó felszínén, egy patak, fodrozó hullámain, vagy akár egyetlen vízcsepp szabályos gömbtükrén. A fény nem csak azért jelent életet, mert biológiai szükségletünk. Azért is, mert érzelmi szükséglet. Mert a szívnek is kell a gyönyörűség, mit ezáltal kaphat meg.
Mégis a legszebb fény a szellemi fény, a szellemi világosság. A tudat, az ismeret a felettünk állókról. Mert sötét világban kell élnünk, és kell a kapaszkodó. Kell egy kis fény. Egy gyertyafény, egy kis lángnyelv, ami eloszlatja a fájó valóságot. Ami megmutatja azt is, ami másképp nem látható. Azt a jövőt, amikor vakító tisztasággal minden világossá válik, amikor minden ember ragaszkodni fog, az igazi világosság Forrásához. De addig is vigasztal, segít elképzelni a biztonságos, megnyugtató valódi élet áldásos beteljesülését.