Ablakra csöppenő, guruló vízcsepp,
Vidáman csillogó, gyönyörű gyöngyszem.
Egyedül szelíd, félénken bujkáló,
Egy kis melegtől, hamar elillanó.
De ha egybegyűlnek mindahányan,
Hatalmas erővel lesznek felruházva.
Hajókat emelnek fel, vagy nyelnek el,
Folyókat dagasztanak, töltenek fel.
Együtt, néha szörnyen gonoszak lesznek,
A földet feloldva, bármit betemetnek.
Elmosnak várost, házat, álmokat,
Mikor kitörve, ledöntik a gátakat.
Mitől lesz féktelen gonosszá, egy ily csoda?
A gyöngy, mikor lesz a halál vicsorgó foga?
Erejét semmi sem tartja féken,
Ámokfutásának pusztítás a vége.
Pedig milyen ártatlan, így egyedül!
Kedves kis csöpp, ahogy legördül.
Az életünk cseppje, mindennapi szép csoda,
Örökre megszelídül majd, akárki meglássa!
Tetszik
0
Utolsó kommentek