Egy férfi nem sír! Vagy legalábbis erre tanítják a fiúgyermekeket. Nem sír, mert akkor gyenge, és a férfi egyetlen erénye az erő! Ja, az erő, meg a logika, meg a „minden fekete és fehér”. A csudát! Minden ember képes érezni. Ugyanakkor minden ember képes kikapcsolni, legyőzni az érzelmi reakcióit. Függetlenül attól, hogy nő, vagy férfi az illető. Az egy másik kérdés, hogy ki az, aki akarja, és ki az, aki nem. Azért írtam szándékosan, hogy érzelmi reakcióit kapcsolja ki, mert az érzéketlen ember is érez, csak nem reagál rá. Meg tudja csinálni, hogy nem érdekli. De attól még tudja, hogy az egy érzés, csak hátat fordít neki.
Én befelé sírok már egy ideje. Ha valami fáj, akkor azonnal felveszem a pókerarcot, ha kérdezik, hogy hogy vagyok, csak kitérő választ adok. Csak belül ömlik a könnyem, csak a lelkem zokog üvöltve. Nem látszik, ezért senki nem aggódik, azt gondolják, minden rendben van. Sőt, szándékosan kedves, vagy ha lehet, még kedvesebb vagyok azzal, aki bántott. Így nem tűnik fel, hogy befelé viszont sírok. . .
Hogy ez csak egy színjáték? Nem az egyáltalán. Eleve nem könnyű uralkodni magamon. Nem játszom, csak megvédem magam. Nem álarc ez, hanem páncél. Jobb, ha senki sem tudja, így minden rendben van, nem kell aggódni semmin, szép az élet, vidám minden. Az az igazság, hogy végtelenül sebezhető vagyok. Hiperérzékeny, és nagyon gyenge. Úgy vélem, igenis sírhat egy férfi! Ettől ember, és nem gép. Sírok is, gyakran és néha vigasztalhatatlanul. Sírok, mert fáj, amikor bántanak, mert utálom, amikor senkinek érzem magam. Sírok, mert annyi mindent elrontottam már, és hiába bántam meg ezerszer, nem lehet megjavítani semmit, ami a múltban van. Sírok, amikor valami csodaszépet látok, vagy élek át. Akkor is, amikor sikerül valami, amikor meghatódom, vagy amikor szeret valaki, és ezt érzem is. De mindig csak befelé! Mikor hagytam magam és kiengedtem a könnyeket, lenéztek, kihasználtak, nevettek rajtam, vagy gyengének, értéktelennek tartottak. Most azt hiszik, erős vagyok, akire lehet számítani, aki nem törik meg, nem esik el soha. Pedig csak a páncél miatt van, ami belül már teljesen átázott, rozsdás a sok könnytől. De ha egyszer nincs ember, aki értene, nincs ember, akinek sírhatsz a vállán, nincs hely, ahol kiengedheted bátran sós könnyeidet, ha senki a földön nem tudja, mit kell tenni akkor, amikor sírsz, akkor csak befelé sírhatod könnyeid, Az előtt, Aki látja, érti, Aki átérzi, Aki letörli, megvigasztal és új reményt ad. Ettől szépek a befelé sírt könnyek, hogy csak Ő láthatja őket. . .
Utolsó kommentek