Nem leszek csillagokkal szikrázó,
Eget nyaldosó, lángoló tűz hamva!
Sem egy, barlangüregben kiáltó,
Idegen vándor, tünékeny visszhangja.

Nem leszek tenger hullámárja,
Mi csendben szelídül, partot érve.
Napfény sem, szikrázó sugárral,
Vöröslő gömbként, eltűnve az éjbe.

Leszek inkább, vízesés örök csobogása,
Lélegző erdő, sűrű, párás illatárja.
Leszek víztükörnek magányos mosolya,
Reménylő szívének, rejtélyes lakója.