Írásaim

 A világ levegője megfojt, elveszi mindenünket. Megmérgezi a szívünket, az elménket. Csontig hatol, minden részünket átjárja a lényünk legparányibb eleméig. Hideg, érzelmileg hideg, felszínes, sablonos gondolkodásra kényszerít. Amikor csak tudok, próbálok elmenekülni. Bár a világot nem lehet megállítani, így kiszállni sem tudok, de kevésbé száguldó, csendesebb, békésebb helyet azért lehet találni. Nekünk Orfű ilyen. Amikor megérkezek, azt érzem, hogy hazajöttem. Megnyitja a lelkemet körülzáró, védelmezni hivatott kővárat. Ahogy belépek a tiszta helyre, úgy lép be Ő is az életembe. Egy egyszerű kölcsönhatás, tiszteljük, megbecsüljük egymást, adunk magunkból. Mindig megérint, megsimogat, szinte szeret ez a táj, ez a hely.

Hideg volt ezen az estén. Nem nagyon hideg, de elég volt ahhoz, hogy fájjon. Megálltunk a malomnál, kiszálltunk, és lelkesen beszéltünk, az "élet nagy dolgairól", amikor hirtelen csend lett. Sötét volt, hideg és mivel mindketten elhallgattunk, csend. Olyan csend, amit hallani lehet. "Te jó ég!" Csak ez jött ki belőlem. Tiszta volt az ég, szinte meg lehetett érinteni a csillagokat. Fölöttünk vibráltak ragyogtak a csillagok, hol fehéren, hol narancsos sárgán, vagy itt-ott, kékes fénnyel játszottak. Elindult! Kezdett tisztulni, a szív és az elme. Hirtelen elhomályosult a látvány, könnyek maszatolták el az ég sötétjét. Csak a hideg széltől, csak attól van, hazudtam magamnak, de tudtam, hogy kicsit fájva, nyikorogva kinyílt az ajtó. A lelkem kővára védtelen, de egyben befogadó képes lett. 
Illatos levegő suhant körénk, és ahogy ránk tekeredett, megborzongtam. Megint a hideg! Ilyen illat nincs, ilyent csak a Teremtő éreztethet velünk. Bársonyos, párás, víz, erdő, vad, fa és avar keveréke. Frissen, szinte nekünk előkészítve. Úgy szívtam be, mint egy fuldokló, aki végre a felszínre érve reményt érezhet a túlélésre. Akartam, az egészet erősen, vágyva, elszántan. Ott lenni, élni, álmodni. Örökké. Megosztani azzal, akit szeretsz. Ott akkor ketten velem voltak. Ketten is, amikor már elhiszed, hogy senki sincs, vagy nem lehet, vagy nem érti, vagy nem érdekli. Akkor ott állsz, Velük. 
Beszívom az élet illatát, és visszatérek a valóságba. Igen itt vagyok, mutatom a csillagokat, beszélek, magyarázok, próbálok az lenni, amiért jöttem. Barát. Aki veled van akkor is, amikor jó. 
Előkerül a tea, nagyon jó, már csak erre volt szükség. Nincs nagy igényünk, nem kell sok minden, az csak eltereli a figyelmet. Egy tea a kezünkben, ami lassan kortyolgatva felmelegíti a szívünket. Előkészít a nagy beszélgetésre. Nyitva van az ajtó, érzünk, érzékelünk, átadunk és fogadunk egyszerre. Mehetünk. És elindulunk a szokott úton, vidáman, boldogan, tisztán, nyugodtan. Reménnyel, vágyakkal, örömökkel teli szívvel. Nesze neked világ!