A csend érdekes fogalom. Bár úgy tűnik ez egy fehér- fekete kifejezés. Akkor van csend, amikor nincs hang, nincs zaj, nincs semmi nesz. Azért ez nagyon nem így van. A földön sehol sincs teljesen csend. Mindenhol élet van, mindenhol mozog valami, mert éreznünk kell, hogy nem vagyunk egyedül. Különleges, ahogy az elménk reagál a hangokra. Amikor a város zajait hallgatjuk, akkor nem halljuk a természet hangjait. Ezért amikor otthonunk biztonságában vagyunk, azt hisszük csend van. Amikor kimegyünk a természetbe szintén azt hisszük, megnyugtató csend van.
Dehogy van csend! Megálltam egy pillanatra, és koncentráltam, rendkívül szép hangokat hallottam. Ahogy egy gyenge szellő téblábol a kopasz fák között. Rigók próbálnak sírva meggyőzni arról, hogy ők éhesek ám, pedig szép gömbölyded alakjuk ezt meghazudtolja. Már minden érzékszervemmel figyelek. Hallani, ahogy egy távoli eb lelkesen végzi a rábízott feladatot, hangosan őrzi a házat. Valahol valami ütemesen csöpög. De milyen szépen, milyen kellemesen csilingel, ahogy földet ér és szaporán terül el a társai által feláztatott talajon. Ahogy átadom magam a hangok elemzésének, már hallani vélem a rovarok lépteit, a csigák szelíden, óvatosan csúszó nyikorgó, megfontolt haladását.
Talán csak képzelgés, talán csak játék, talán csak magam megnyugtatása, de élmény a csend. Tudom, határozottan állítom, hogy mindenki azt hallja meg amire figyel. Istenem szépen megtanított hallani a hallhatatlant is. Érzéseket, érzelmeket, a szívek hangját. A legszebb hangokat. Ehhez is meg-megállok, becsukom a szemem, és azt hallgatom, ami nem szó, ami nem hang. Megdöbbent milyen beszédes az emberi szív. Ajándék az ilyen hallás, olyan kincs, amit nem szeretnék elveszteni soha. A hallás ajándékát elveszthetjük, de a szíveket akkor is érteni kell. Ezért, soha sincs csend a földön. Hogy érezzük, nem vagyunk egyedül.
Utolsó kommentek