Írásaim

Azt álmodtam, hogy tudok repülni. Repültem az égen álmomban. Oly magasban, hogy az ég kékje már feketének látszott. Rettegek a magasban, de nyugodt volt a szívem. A magasban repülve beláttam a tájat alattam, egészen az égtől az égig. Láttam a földet, és láttam az embereket. Láttam, hogy minden milyen szép, és hogy minden, ami van, okkal létezik. Ilyen magasból, nem láttam az arcokat, és nem láttam senkinek a szemét. Így minden békés volt és igaz. Csak repültem az égen, bele a semmibe céltalanul. Meglepett, mennyire élvezem az egészet. Nem hallottam senki hangját, csak a szél zúgott, ahogy suhantam a világ felett. Talán erre vágytam már rég. Szerettem volna, hogy eltűnjön az, ami zavar a földön. Felszálltam, hogy felülről lássam, az otthonunkat. Az örökségem, a jövőm terült el alattam. Álmomban berepültem a végtelen óceánokat, és beszippantottam a mindenség kékjét. Annyira jó volt szabadnak lenni, suhanni a víz felett. Olyan volt az illata, még a magasban is, hogy meggyógyult tőle a lelkem. Végül visszatértem az ágyamba, magamhoz öleltem a párnám, beletemettem az arcomat, és ébren álmodtam tovább.
Nagyon szép volt az álom, hálás voltam, hogy én álmodhattam. . .