Kodi nyugtalanul aludt ismét. Már hetek óta álmatlanul forgolódott csak az ágyában. Amióta eltűnt az apukája nem volt képes aludni. Gombóccá gyűrt ágyneműje köré csavarodva várta a hajnalt, hogy felkellhessen végre. Anya kisírt szemekkel ült a konyhában és a kávéját kevergette. Őt is kerülte az álom. Egymásra néztek és Kodi szemei kérdőn tekintettek anya felé mozdulatlanul. Anya csak a fejét rázta meg, jelezve, hogy semmi hír, azóta sem.
 Apa sokat álmodozott, hitt a mesék és a valóság közötti árnyalatnyi különbség erejében. Abban, hogy minden mese lehet valóság és minden valóság lehet egy mese. Szeretett meséket olvasni, még felnőttként is. Kodi találta meg az üres szobát, azon a napon, mikor nem látták őt többet. A jégkirálynőt olvashatta apa, mert ez könyv volt a földön a szobában az eltűnése napján. Most ezen a szomorú reggelen Kodi ismét apa kedvenc széke felé lépett, ahol sokszor látta apát reggelente olvasni. Leült és az utolsó könyvet, amit apa olvasott, a kezébe vette. Egész nap nem mozdult innen, amíg végig nem olvasta az egész történetet. Nem ebédelt, csak vacsorához tudta anya kikönyörögni őt. Hamar este lett és mivel Kodi nagyon félt az éjszakáktól, ezért sokáig virrasztott lámpafénynél a szobában. Végül anya jött be, betakarta és lekapcsolta a villanyt. Néhány perc múlva, miután anya kiment a szobából Kodi valami halk hangot hallott az ablak felől. Az ablakban egy furcsa madár motoszkált, és Kodi, meg mert volna esküdni rá, hogy beszél hozzá. Óvatosan kinyitotta az ajtót, mire a furcsa madár beröppent, és elkezdett folyamatosan hadarva beszélni Kodihoz. – Hogy miért nem tudsz te időben lefeküdni, itt kellett rostokolnom az ablakban?! Azt a vacak lámpát is órákig égeted, mintha muszáj lenne! Nem tudok addig bejönni, amíg világos van, különben is hiába kiabálok neked nem hallod meg! Még jó hogy beengedtél, és nem kellett reggelig kint ülnöm, a hajnal világossága ismét menekülésre késztetett volna!
Kodi picit elmosolyodott, a vicces kinézetű hadaró, elégedetlenkedő madár láttán. Kedvesen szólította meg, napok óta először beszélt valakihez. – Nem tudom ki vagy, és miért kerestél meg, azt sem tudtam, hogy árt neked a fény.
- Ó! Bocsánat, hát be sem mutatkoztam! Véber vagyok, és apád küldött hozzád. Ahol ő van, oda csak velem tudsz eljutni. Most nagy bajban van, és csak te tudsz rajta segíteni!
- Honnan jöttél, és hogy van az apám, mi történt vele?
- Egy mesevilágban van! A Jégkirálynő birodalmában! Fogságban van, mert a Jégkirálynő kegyetlen és apád nem akart engedelmeskedni kegyetlen akaratának. Te tudsz rajta segíteni, de ehhez akarnod kell neked is!
- Csak akarnom? De hát igazán akarom, akkor eddig miért nem történt meg semmi?
- Hinned is kell, hogy ebben a mesevilágban minden kívánságod teljesülhet! De ne feledd el soha, minden kívánságnak ára van. Valamit adnod kell érte. Apádon csak akkor segíthetsz, ha a kívánságaiddal jól gazdálkodsz. Na, gyere, ülj a hátamra, és induljunk!
- A hátadra, hiszen hozzám képes nagyon kicsi vagy!
- Mondtam Kodi, hogy csak akarnod kell!
Ezzel Kodi annyira apróra összement, hogy könnyedén tudott Véber hátára ülni. Hosszasan repültek az ég felé, amíg teljesen fekete sötétség nem lett körülöttük. Aztán hirtelen valami fátyolszerű rétegen átsuhantak és a következő pillanatban újra világos lett. Kék fénye volt mindennek. Ez a fény nem ártott Vébernek, és csoda szép volt. Kodi reszketni kezdett a hidegtől, de nem mert szólni a madárnak, csak közelebb bújt hozzá. Így szálltak a nagy városig, ahol a Jégkirálynő lakott. A házak, az utcák, a kastély a város közepén mind jégből voltak. Az emberek üres tekintettel némán vonultak az utcákon. Mindenki a Jégkirálynő parancsának engedelmeskedett. Szinte rabszolgák voltak.
Egy csendes helyen szálltak le egy elhagyatott helynek tűnő romos jégkunyhó mellett. Apró ablakai nagyon közel voltak a földhöz, és kristály rácsok voltak rajta.
- Itt ebben a házban van az édesapád! Az alsó ablakon benézhetsz hozzá, de nem tudsz még segíteni rajta. Ahhoz, hogy kiszabaduljon, a Jégkirálynőt kell elpusztítani. Viszont az eddig még senkinek sem sikerült. Aki megpróbálta, annak elvette a szívét, és olyan lett, mint a jég.
Kodi leugrott a madár hátáról, és a rácsos ablakhoz lépett. Bekukucskált és rögtön meglátta az édesapját. Apa ott feküdt a földön, szinte teljesen kihűlt már. Lila szája remegett a hidegtől. Élettelen arca apró rezdülésekkel jelezte, hogy a hideg lassan legyőzi őt. Megérezte Kodi jelenlétét, és kinyitotta a szemét. Kodi látta, hogy tekintete meleg és szeretet sugárzik belőle. Apa nem adta meg magát! Egymásra néztek, és apa suttogott valamit, amit alig lehetett hallani, de Kodi értette, hogy mit mondott. A kisfiú arcán egy könnycsepp gördült végig, ami a földre pottyant. Hirtelen rettenetes zaj kerekedett, mintha csikorgó acél pengék vágnák szét a jeget.
A semmiből került elő a Jégkirálynő! Ott ált Kodi háta mögött, és gúnyosan kacagott.
- Látom nagyon jó kedved van! – Mondta dühösen Kodi.
- Van minek örülnöm! – Vágott vissza irgalmatlan hangon a jégszívű szörnyűség.
- Apád hamarosan meghall! Ha nem engedelmeskedik, vége lesz, mint a többieknek is! Vagy engem szolgáltok, vagy végetek van! – kiáltott a Jégkirálynő.
- Véber! Hogy tudok segíteni, mit kívánjak! Apa nagyon szenved!
- A szíved segíteni fog Kodi, csak hallgass rá! Csak benned van annyi szeretet, ami le tudja győzni Őt!
- Szeretet! Ha-ha-ha! – hahotázott gúnyosan a hideg asszony. - Egyetlen könnycseppet hullajtottál és már is magadra haragítottad az egész birodalmam! Azt hiszed a kívánságaid meghatnak?! Azt hiszed érdekelnek az érzéseid, a könnyeid, az a semmit érő badarság, amit ti szeretetnek hívtok?! Hát kívánj csak bármit, az én hatalmam felett nincs hatalom!
Kodi lehajtotta a fejét, és akkor eszébe jutottak apja szavai, amit nemrég suttogott neki: „A szeretet soha nem vall kudarcot, Kodi csak így győzhetsz."
Felemelte a fejét a Jégkirálynő hideg, üres, kék szemébe nézett.
- Azt kívánom! Azt akarom, hogy neked is legyen szíved! – mondta ki egyetlen kívánságát, teljes hittel, meggyőződéssel.
A következő pillanatban a Jégkirálynő arca elváltozott. Üres tekintete megtelt élettel. Kodira nézett, majd a börtön ablakra. Ekkor furcsa dolog történt. Egy könnycsepp gördült végig a királynő arcán. Hosszasan zuhant a földre, majd fülsüketítő robajjal törte meg a jeget. Minden jég repedezni kezdett, majd a Jégkirálynő szilánkokra tört, és eltűnt. Ahogy minden elolvadt, megszűnt a hideg, megszűnt a sejtelmes kék fény is, és az emberek tekintete boldogsággal telt meg. Kodi hátra fordult, és apját látta fekve, már nem a jégkunyhóban, hanem egy réten, a füvön feküdt. Lassan felült, és Kodira nézett. – Hát sikerült! Neked sikerült. Látod mondtam én, hogy győzni fogsz!
Véber totyogott melléjük és sürgető rikácsolásba kezdett. - Induljunk már! Otthon hamarosan reggel lesz, és én úgy nem maradhatok ott! Siessetek, gyorsan a hátamra!
A hazaút gyorsabb volt, mint mindig mindenhonnan. Mintha hazafelé rövidebb lenne az út. Kevés idő maradt a búcsúzkodásra, Véber köszönetet mondott nekik, majd elsuhant a hajnalcsillag felé.
Apa ágyba bujtatta a kisfiát, betakarta és puszit nyomott a homlokára. Kodi végre nyugodtan, békésen aludt reggelig.
-       Hé alomszuszék! Kiáltott be apa, Kodi szobájába. Gyerünk felkelni! Azért mert hétvége van, még nem szunyókálunk délig!
-       Apa? Szóval valóság volt? Nem álmodtam, itthon vagy?
-       Persze, hogy itthon vagyok, hiszen el sem mentem. Este meséltem neked, lefektettelek, anyával elköszöntünk, és mi is aludni mentünk. Csak nem álmodtál valami rosszat?
-       Nem. Azt hiszem nem. Most már tudom, hogy igazad van apa. Az álmok néha valósággá válnak, a valóság néha álomszerű.
Apa felkapta a kis álmodót, és a konyhából áramló finom illatok irányába vették az útjukat. . .