Minden napja hasonlóan indult, már régóta ugyanaz történt minden reggelen. Mikor felkelt kinézett az ablakon, majd ránézett a kávéfőzőre. Kicsit tétovázott, végül a kávéfőzés mellett döntött. Mélyet szippantott a majdnem frissnek mondható, reggeli levegőből és elégedetten látott hozzá a napi teendőkhöz. Boldog volt, hogy az élet mellett tudott dönteni. A reggeli kávé hamar felébresztette a gondolatait, így az ébrenlét néhány pillanata után, már az álmokon, meséken, történeteken járt az esze. Ilyenkor volt különösen termékeny a mesék kigondolása területén. Szereplői váratlan fordulatokat éltek át, különleges tulajdonságokat kaptak, vagy éppen valami megható dolog történt velük. A reggel rövidre szabott idejébe, nem fért bele egészben, egyetlen történet sem. Ilyenkor gurultak tovább a gondolatok, napról-napra, néha hétről-hétre. Mikor elkészült egy történet, és elégedett volt a szereplők sorsával, akkor átadta azt a nagyvilágnak. A mesék átírták a valóságot, megszínesítették, saját, vagy néha a közelében élők szürke hétköznapjait. Azt jelenítették meg, ami lehetett volna, megtörténhetett volna, ami szép lett volna, de persze a valóságban soha semmi sem történt meg úgy. Ettől lett mese, a mese.

 Mesemondónak lenni nem könnyű feladat. Mindig szépet várnak a kívülállók, hallgatók. Szépet, amit egy igazi mesemondó, csak nagyon nehezen tud megtalálni, elkészíteni. Olyan ez, mintha szobrokat készítene. Néha önnön magában vájkálva sikerül, néha mások, vagy épp a természet csodái segítenek egy-egy apró villanásra megváltoztatni a jelent. Ilyenkor mindig egy picit eltűnik odabentről valami. Egy kő, egy szikla, vagy csak egy aprócska kavics. Mert tartós szobrokat, kövekből jó faragni. A mesemondó ezt teszi minden nap. Saját, vagy épp másoktól átvett kövekből farag szobrokat. Kicsiket és nagyokat. Lefejtve mindazt, mi valóban értéktelen, megláttatja a kövek belsejében lakó értékeket. Így minden teherből értékes kincs lesz. A törmelék pedig – mely a faragás alatt termelődik - a nap során szépen elszóródik a háta mögött. Visszanézve, az elszórt törmelékből keletkező út, ösvény látványa erősíti, s lendíti tovább az újabb és újabb napokon.
Mese addig készülhet, amíg vannak dolgok, amiken változtatni kell, lehet, vagy érdemes. Addig él a mesemondó, amíg adni tud magából. Hiszen mindenről készülhet egy mese, mely átrajzolja, megszépíti azt, amin ma még úgysem lehet változtatni.

 Adjatok „köveket” a mesemondónak! Fájdalmakat, vágyakat, érzelmeket, álmokat. Szépet és rosszat, életeket s mindent, amin jó lenne változtatni. Adjatok neki "munkát", feladatot, alkotni valót. Engedjétek gondoskodni, segíteni, vigasztalni. Amíg készülnek a mesék, történetek, amíg van mit tenni, van kiért mesélni, addig mellettünk lesz.
Ha egy reggel elfogynak a mesék, meghal a mesemondó.