Írásaim

 Élt egyszer egy ember, aki valami miatt mindig egyedül volt. Már ő maga sem emlékezett rá, hogy miért, de valahogy így alakult az élete.

A ház, amiben élt nagyon egyszerű volt, de belül tele volt az általa megszerzett, összegyűjtött és igen értékesnek vélt kincsekkel. Viszont soha sem érzett magában annyi erőt, hogy bárki másnak megmutassa a kincseit. Mindig arra gondolt, hogy ami számára érték, különösen fontos, az másnak biztosan csak hiábavaló kacat.
Valahol mélyen legbelül azért mégis csak vágyott arra, hogy egyszer majd megosztja egy másik emberrel a kincseit.
Időnként akadtak olyanok akiknek (talán a kíváncsiság miatt, ki tudja miért) felkeltette az érdeklődését ennek az embernek a gyűjteménye, de ők inkább csak tessék-lássék megcsodáltak ezt-azt, vagy addig könyörögtek, míg elvihettek valamit a házból.
Ezek a "lelkes érdeklődők" szinte soha sem jöttek vissza, vagy ha igen, már nem is tartották fontosnak a kincseket. Néhányan inkább csak viccelődtek, hogy milyen bogaras ez az ember. Talán azért mert nem értékelték, amit a házában őrzött, vagy mert igazán "nem is vették észre" azokat. Végül is mindegy, az emberünk nem is foglalkozott velük. Inkább nem mutatta meg senki másnak a házát.
Az emberi természet sajnos nagyon kíváncsi! Mindig azt szeretné látni, tudni, amit nem lehet.
Így történt, hogy valaki, aki nagyon kitartó volt elhitette az vele, hogy ő tényleg értékeli a kincseit. Persze egy sokat csalódott, bizalmatlan embert nehéz meggyőzni. Most már sokkal óvatosabb volt a kincseivel. Soha senkit sem engedett be a házba, de ennek a "valakinek" néha-néha kihozott egy-egy szebb darabot a gyűjteményéből. Mindig minden darabhoz egy másik emberi élet, egy sors, vagy egy történet kötődött, ettől vált értékessé, különlegessé.
Már úgy tűnt, hogy végre megtalálta azt, akiben megbízhat, akivel megoszthatja mindenét, azt a valakit, akit a legszebb szóval öltöztethet fel. Azt, akit úgy hívhat majd, hogy BARÁT. Igen a barát az, aki szívesen hallgatja a történeteket, akinek el lehet mesélni, hogy mihez milyen élmény tartozik, aki örül annak is, ha nem kap mást, csak egy kedves mesét. Pont ezért úgy érezte a kis kincsgyűjtő, hogy vele bármit szívesen megoszthat.
Egy nap viszont minden megváltozott! Volt egy doboz a házban, amiben különlegességek voltak. Ezt szerette volna megosztani a jó baráttal. A dobozban érzések voltak. Nemcsak szépek, hanem szenvedések is, törvénytelen érzések, félelmek, aggódások, vívódások, néma hallgatások, lángoló szeretet, kihűlt és sivár érzelmek, minden ami eddig el volt zárva. 
Ekkor derült ki, hogy a gyűjtögető nem is olyan csodabogár. Ő is csak egy tökéletlen emberi lény, olyan mint mindenki más. 
Az érzésektől megijedt, vagy féltékeny lett a barát? Nem tudni, és talán soha sem derül ki, de összetörte a dobozt, és elmenekült. Néha még eljött, hogy megdobálja az ablakát, vagy valami mással éreztesse a megvetést, de aztán soha nem tűnt fel többet. . . 
Az ember csak sírt, kesergett napokig, hónapokig, nem tudta miért van ez az egész.
Majd kinyitotta az ajtót, az ablakokat és szélnek eresztett mindent, amije csak volt. Aki arra járt mindig kapott valamit tőle. Elkezdte osztogatni a holmiját, a kincseit. Az idő múlásával egyre többen kedvelték meg a társaságát, és az értékeit. Sőt a dobozt - amit később megragasztott - igen a dobozt is elajándékozta. Volt egyszer nála egy szelíd szemű kedves asszony, és őrá bízta a dobozát. Neki tetszett, és megszerette a dobozkát. Néha kinyitja, de csak ritkán, hogy ne vesszenek el a féltve őrzött érzések, és ilyenkor szívesen gondol arra, akitől kapta. 

Most azt gondolod, semmije sincs ennek az embernek? Tévedsz, nem fér be a házába! Mindenki (aki értékelte) hozott neki valami kincset, viszonzásul. Rengeteg új kincset kapott, mindegyiket egy-egy szép történettel. Most az egész háza tele van felbecsülhetetlen értékekkel, érzésekkel teli dobozkákkal. Most lett belőle igazán ember. Most érti meg igazán a többieket. Most várja a jövőt igazán. Most él igazán.

Néha a legkeserűbb tapasztalat, a legnehezebb helyzet, a legnagyobb csalódás idézi elő, hogy végre a legjobb döntést hozzuk az életünkben. Ez bárkinek sikerülhet! És ehhez bárki kaphat elég erőt, csak kérnie kell.