Az mindegy, hogy mi inspirált arra, hogy megírjam ezt a cikket, de valahogy fontosnak tartottam. Sokan küzdenek a depresszió valamely formájával. A depresszió egy nagyon aljas, kegyetlen betegség. Lehúz a földre, mindig a legváratlanabb időben, és rád tapos, beléd térdel, szorít, nyom és várja, hogy kibírod-e. Azt figyeli, meddig tudsz kitartani. Nem hagy el soha, csak egy kis időre, egy alkalmasabb időre. Aztán váratlanul újra támad. A cyklothymia valami olyan jellegű betegség, mint a bipoláris zavar, csak kicsit enyhébb. Enyhébb, de változatosabb, és ráadásul olyan tünetekkel, amik miatt gyakran felismerhetetlen, ezért sokan nem is foglalkoznak vele.

Minden embernek van egy természetes bioritmusa. Ebben néha lehangolt, olykor fáradt, vagy épp pörgős, aktív feldobott. A Cyklothymia egy ilyen természetes bioritmus köré épül, csak sokkal jobban kiélezi a hangulatváltozásokat, és mélyebben érezteti azokat. Saját maga irányít, nem engedi az egyénnek az érzései feletti szabadságot. Néha teljesen szabályos kiszámítható, másoknál rapszodikus, váratlan fordulatokkal tarkított. 
Ebben a betegségben az a szörnyű, hogy amikor aktív periódusban él a beteg, akkor nagyon kreatív, a teljesítő képessége átlagon felüli. Ilyenkor vicces, vidám, könnyen veszi az akadályokat, viszont mélyről jövő belső energiákat használ el. A lehangolt periódus ennek a mellékhatása. Az aktivitás büntetése, vagy következménye. Az erő egyik reggelre kifogy, és hirtelen már az élethez sincs ereje. Míg aktívan szinte még éjjel is pörög, ezért aludni sem tud, addig lehangoltan egész nap ezt tenné. A fáradságot mély lehangoltság követi, amit egy erős depresszív állapot. Ilyenkor gyakori az önértékelés hiánya, az élethez való ragaszkodás teljes mértékben kialszik. Az érzelemvilág racionálissá válik, vagyis szinte csak az elme működik a szív egyáltalán. Van aki képtelen együtt érezni ilyenkor, vagy bármilyen pozitív dologra hangolódni. 
A Cyklothymia egy különleges betegség, sokan észre sem veszik, hogy ebben szenvednek. Ha mégis felismerik, akkor szinte mindig a gyógyszeres kezelést választják, melynek köszönhetően a hullámok kiegyenesíthetőek. Persze ez azzal jár, hogy az érzelmeinket, az érzésvilágunkat kemikáliák irányítják. Könnyebb az élet, de nem teljes. Nincs fájdalom, de nincs megértés, könyörület, együttérzés sem. Vagyis a kimagasló emberi érzések tompítva vannak. A központi idegrendszerre ható gyógyszerek ráadásul olyan mellékhatásokkal járnak, amik más nem várt nehézségeket okoznak. Pl. lehetnek fizikai tünetek, erős izzadás, kézremegés, súlygyarapodás, vagy akár potenciál csökkenés. De lelki, vagy érzelmi tünetek is kialakulnak, közömbösség, enyhe érzéketlenség, könnyen fontos dolgokat félvállról vehetnek.
Vannak akik azt választják, hogy gyógyszerek nélkül küzdenek meg a betegséggel. Ez csak nagyon óvatos,megfontolt, orvos által jóváhagyott módszerekkel ajánlható. Persze ez lenne a legjobb megoldás, de ehhez sok mindent meg kell tanulni, és nagyon erősnek kell lenni. Először is tudomásul kell venni, ha kinyitjuk az érzelmek ajtaját, akkor nem csak szeretet, öröm, béke fog besétálni rajta, hanem a nem kívánatos érzések is. Lesz mély fájdalom, elviselhetetlen feszültségek sorozata, öngyilkossági késztetések. Viszont meg lehet velük birkózni. Meg kell tanulni, hogy milyen periódusok váltogatják egymást. Ezt feljegyezve néhány hónap múlva kialakul egy érzelmi tükör, mely elég szabályos ahhoz, hogy fel lehessen készülni a következő hét szakaszára. Felkészülve az elménket késztetni tudjuk arra, hogy elfogadja az állapotot amiben élni kell. Tudatosan tudjuk hangolni magunkat az ellenkező irányba. Például szándékosan lehet lassítani a mániás időszakot. Illetve tudatosan szenvedjük el a depressziós napokat, mikor nem ér meglepetés reggel egy fájdalmas ébredésnél. Tudjuk, csak pár nap és vége lesz. Nincs baj, csak megint támad. Ez segít, hogy ne magunkba keressük a hibát, így kevésbé fogunk kimerülni attól, hogy önmagunkkal birkózunk. Ezen kívül segít még az örvény elmélet is. Miszerint ha örvénybe kerülünk és próbálunk ellenállni, akkor csak idő kérdése, hogy kifogyjon az erőnk, és magával rántson a víz. Ugyan ezt kell alkalmazni ilyenkor. Nem szabad erőnk felett küzdeni olyan helyzetben, amin úgy sem tudunk változtatni. Kimerít, nem győzhetünk, és akár a kudarcélmény, még az életünket is követelheti. Igen egy ilyen irreális gondolkozás, valótlan érzelmekkel megölhet. Viszont amikor hagyjuk magunkat, nem harcolunk, csak várjuk a végét, akkor szépen kisodródunk az árral, és a napok végén fel tudunk állni. 
Segíthet még egy kis makacsság is. A depressziós embereknél megfigyelhető egy fajta hajthatatlanság. Sokszor nehéz rávenni, hogy orvoshoz menjen, hogy mozogjon, hogy valamit másképp tegyen, mint ahogy megszokta. Ez így természetes, sőt ez a hajthatatlanság segíteni is tud. Ha munkába állítjuk, pont ez a bent lakó erő tud abban segíteni, hogy akkor se hagyja magát legyőzni, amikor gyógyszerek nélkül, támasz nélkül kell állva maradni. Olyan mint egy hisztis kisgyerek, aki a földön fekve is azt kiabálja, de akarom! Ezzel a betegséggel is segít ez a belső erő, a hajthatatlanság megbirkózni. Mikor a földre teper, fojtogat, a szívet markolássza, és közben kinevet, akkor is tudjuk azt kiabálni, hogy DE ÉN AKAROM! Igen akarok teljes életet élni, erős akarok maradni, és akkor is megcsinálom a rám bízott feladatokat. Akkor is élek, és akkor sem adom fel. 
Szóval ez is egy a sok csúnya betegség közül. Lehet vele élni. Lehet gyógyszerek nélkül élni, teljes életet, emberi életet. Nem egy programozott irányított életet, hanem szabadon, igaz fájdalmakkal. Nekem már négy éve sikerül. . .