Írásaim

 Késő nyár volt már, és hűvös reggelre ébredtek. Kamilla a kis tündérlány a családjával hosszú útra készült. Apa és anya már sokszor meséltek arról a helyről, ahol megfogadták, hogy örökre szeretni fogják egymást. Arról a helyről, ahol elkezdődött a közös életük. Egy kis szigeten volt, csodálatosan szép helyen, a tengerparttól nem messze. Kamilla nagyon szerette volna látni, azt a szép szigetet, ezért anyáék megígérték neki, hogy egyszer elviszik. Most, ez a hűvös reggel Kamilla számára nagy nap volt, mert végre valósággá vált az, amin eddig csak álmodozott. Elindultak a tengerhez. Az állatokat és a házat a barátaikra bízták, így több időt is eltölthettek a tengernél. Apa barátja a családjával mellettük lakott és szívesen vállalták a feladatot. "Nagy kincs egy igazi barát!" Apáék mindig ezt mondták egymásnak, és ez Kamillának is annyira tetszett, hogy amikor átsétáltak hozzájuk - mondjuk egy kis frissen elkészült sütivel - mindig így köszönt nekik. "Nagy kincs egy igazi barát!" - csilingelt a hangja már messziről.
Apa barátja erre mindig azt válaszolta, hogy "hát még egy igazi Tündér!". Kamilla ettől eleinte megijedt, de apával megmagyarázták neki, hogy azért hívja őt tündérnek, mert régen sokat olvasott egy mesebeli kis tündérlányról, aki olyan volt mint Kamilla. Ettől megnyugodott a kislány, és nagyon szerette, hogy előtte úgy beszélhetett, "mintha" tényleg tündér lenne. Most ők vigyáztak Kamilláék otthonára.
Kicsit szomorkásan integetett a szép kis rétnek, az erdőnek, a kispataknak, az állatoknak és a háznak is amikor elindultak. Már messze jártak, amikor a kis tündérke abbahagyta az integetést. Életében először ment el otthonról ilyen távoli helyre. Az út nagyon-nagyon hosszú volt, és rendkívül fárasztó a kislánynak. Többször is elaludt útközben, de amikor felébredt, mindig a tengerről kérdezgette apát, vagy anyát felváltva. Kamilla szerette a vizet, a kispatakot az erdőben, a tavakat, amik a közelükben voltak, de olyan sok vizet együtt, aminek nem látni a végét, el sem tudott képzelni. 
- Apa ott is tudunk majd állathallgatós játékot játszani? - kérdezte egyszer a kislány.
- Azt mindenhol tudunk, csak nem biztos, hogy minden hangot felismerünk majd. - mondta édesapa.
Ezt a játékot Kamilla találta ki és ő is nevezte el így. Azt kellett csinálni, hogy amikor beeveztek a kispatakon az erőbe, a tündérke apa ölébe ült, becsukták a szemüket, és meg kellett mondani, hogy milyen állatok hangját hallják. Persze mindig Kamilla nyert, mert ő sok hangot felismert, állítólag még a molnárkák hangját is hallotta.
- És apa a tengerben is megtudom simogatni a halakat?
- Hát, a halak elég félénkek ám. 
- De otthon amikor a nagytóra mentünk, ott megtudtam simogatni őket. Tőlem biztos nem félnek, mert még meg is puszilták az ujjaimat. Biztos azért mert nagyon szeretem őket. - csicseregte Kamilla.
Igen erre apa jól emlékezett. Amikor eveztek a tavon a kis tündérke mindig belenyúlt a vízbe, és amikor odajöttek a halacskák - mert azt hitték valami enni való - akkor azt mondta, hogy puszilgatják az ujját, mert érzik, hogy szereti őket.
Szóval így telt az utazás, Kamilla vagy bóbiskolt, vagy beszélt, vagy kérdezett. De ahogy egyre változott a táj Kamilla egyre többet hallgatott, mert lenyűgözte, amit látott. Soha nem látott ilyen hatalmas hegyeket, ilyen különleges fákat, aminek hatalmas levelük volt, de az is csak a fa tetején. Csak ámult és bámult, és úgy érezte magát, mint egy mesevilágban.
Amikor megérkeztek és meglátták, azt a szép kis faházat, ami a szálláshelyük lesz, apa és anya szemébe könny szökött. Régi szép pillanatokra emlékeztek.
- Ez kis ház még mindig milyen szép! - mondta csendesen édesanya.
- Nézd meg van még ez gyönyörű kert is.
Kamilla odafurakodott anya és apa közé, és átölelte mindkettőjüket. "Nagyon boldog vagyok" gondolta magában, de lehet, hogy ki is mondta egy picit, mert apa lehajolt hozzá, megsimogatta, és azt mondta, hogy még boldogabb lesz, ha meglátja a naplementét. Apának igaza lett.
Olyan csodás napokat töltöttek el együtt, amilyent Kamilla még soha sem élt át. Minden nap egy új élmény volt számára, szívta magába az életet. Az életvidám, tündér kislány még mindig tudott változni. Senki sem gondolta, hogy ennyire fokozható az a szeretet, ami benne van.