Írásaim

 Elment. Egyszer csak felállt, kijelentette, hogy inkább elmegy, és megtette. Erős volt, határozott, tudta mit akar, és azt is hogyan fogja véghezvinni. Nem akarta a korlátokat, nem akarta, hogy szabályok szerint éljen. 

A szülei szerették, a maguk módján. Aggódtak érte, támogatták, ha kellett, sok erőfeszítést tettek, hogy szép, könnyű, boldog élete legyen. Persze mindennek ára, feltétele volt. Ő inkább elment.

Az új élet szabad volt, izgalmas, laza, könnyű. Minden a helyén volt. Volt munka, lakás, társ, barátok szórakozás. Olyan egyszerű volt minden. Jól érezte magát, és szeretett csak önmagának élni. Olyan akart lenni, mint a többiek, azok, akik körülötte voltak.

A világ színtere változik, egy másik jelenetben már nem volt ilyen vidám, és egyszerű az élet. A társról kiderült, hogy olyan magának való. A munka csak a vérét, az erejét akarta. A lakásból ki kellett költözni, a barátok kihasználták. Semmi nem maradt. Csak a hideg zord valóság. Egy buszmegálló, ahová bemenekülhetett az eső elöl. Csak egy hátizsák, a magány, az emlékek, a kegyetlen valóság, és a melegséget adó múlt. A múlt, ami akkor nem tűnt jónak, de ma már csak visszasírva látható.

Emlékek törtek felszínre a megállóban kuporgó, hiábavaló élet elmúlhatatlannak tűnő perceiben. Apa, ahogy kissé mogorván, de rendkívüli aggódással a szemeiben mondja: aztán vigyázz magadra! Anya tipródása, ahogy tördeli kezeit, és mindenféle oda nem illő kérdéssel próbálja elütni a félelem, az aggodalom, szinte rettenetesé váló érzését. Emlékek, otthonról. Mit jelent az otthon? Ki jelenti az otthont? Csak a fájdalom, és örök társa a magány maradt mindenből. Fázott és hazavágyott a szíve. De haza már nem mehet. Mit szólnának? Elhagyva őket biztos meghalt bennük valami. 

De mégis! Ha csak a folyosóra bemehetne! Ha csak az ajtót láthatná. Csak megérezhetné az otthon illatát. Akár a küszöbön is szívesen aludna, biztos melegebb lenne, mint itt. Talán anya adna valamit enni. Milyen finoman főz! Apa érdes, erős hangja, lágyan simogatna, kedvesen gyógyítana. Ha lenne miből, jó lenne hazamenni. Ha nem éget fel mindent, ha nem éli föl saját, és mások javait, ha csak egy kicsi maradt volna, most tudná, mire költse.

Csak egy ima maradt. "Kérlek segíts, mert mindent elrontottam. Én voltam, én tettem, de kérlek segíts!" Nem történt semmi, nincsenek csodák. Nem jött hang, csak a szél fújt az zúgott irgalmatlanul, esőt hordva a megálló nyitott oldalán. Aztán hirtelen csend lett. Elállt az eső. Felemelte a fejét, már csak szeméből folyt a könny. Felegyenesedett, és elindult, a semmibe, a járatlanon. Hagyta had sodorja arra az élet, amerre akarja. Gyengédebben fújt a szél, azt érezte szinte jó, ahogy szárítja ruháját ez a kedves hajnali szél. Újságpapírt görgetett maga előtt, műanyag poharat, a műanyag világ értéktelen szemetét. Egy apró színes papír darabot tekert nedves cipőjére a szél. Fáradtan állt meg, hogy levegye. Lehajolt a nehéz hátizsákkal. Egy papírpénz volt. Nem volt képes felállni vele. Most már nincs visszaút, menni kell. De anyáék mit fognak szólni, ha megtudják, mit hagyok magam mögött, és mit viszek haza? 

Délelőtt telefonált, tudta mikor nincsenek otthon. Az üzenetrögzítőre beszélt, elmondta mikor indul, hogy már megvette a jegyet, hogy pontosan mikor érkezik, és azt mondta ne haragudjanak rá.
Az út hosszú volt, közben újra besötétedett. Elaludt a buszon, az elmúlt napokban nem sokat evett, teljesen legyengült, fáradtan vánszorgott az élete, kitudja mióta.

Rázkódott egyet a busz amire azonnal felébredt. Már a városban voltak. Hirtelen fájni kezdett minden, félelem fogta el. Hallotta anya korholó hangját, apa morgolódását. Félt, hogy senki se várja, itt is egyedül marad. Bekanyarodtak a megállóba. Rengetek ember állt a megállóban. Ilyen későn ki utazik még, gondolta. Amikor meglátta az arcokat. Az egész család ott volt. Apa izgatottan mosolygott, anya tördelte a kezét, a testvérei mutogattak örömükben, amikor észrevették. Virág volt náluk és valami, ami nem látszott kívülről. Mindenki elhozta az egész szívét, amitől életre kelt a világ, színes lett minden, és elhagyta valaki. Örök társa nem volt sehol, eltűnt egy pillant alatt. Nem volt többet a magány.