Írásaim

 Ez egy szomorú történet. De nem csak kellemes, örömteli, boldog pillanatok vannak az életben. Sőt sajnos inkább abból van sok, ami megemészt, erőtlenné tesz, mérgez és terhel. A pillanatok tartanak életben, és amikor valakinek már nincsenek pillanatok az életében, akkor kialszik a fény a szemében. 

A magány képes megölni minden pillanatot, ami valamit jelenthet egy ember belső ereje szempontjából. A magány az Ördög aljas, irgalmatlan és saját magán jól kipróbált fegyvere. A magány nem egyedüllét. Ismerek egy kedves megható történetet, amikor egy kislány odamegy egy emberhez, aki egyedül ül egy padon. "Te így vagy mindig, így egyedül?" kérdi. "Tudod, van ennél rosszabb is." Jön a válasz. "Rosszabb? Az hogy lehet?" Csodálkozik a kislány. "Úgy, hogy amikor nem vagy egyedül, akkor is egyedül vagy." 
A történet folytatódik, de most itt a lényeg. A magány belül van. Bentről kezdi ki, még a legerősebbeket is. Rettenetes alapossággal, lassan, mint aki tudja, hogy van ideje, a munkájának lesz eredménye. Idővel, már nincs semminek jelentősége. Nincs élet, csak gépies rutin. Ösztön és kedvtelen feladat-végrehajtás. A magány elhiteti, hogy nincs miért, kiért bármit is csinálni, vagy jól csinálni. Ilyenkor kezdünk megfulladni, feladni, kapkodni, gondolkodás nélkül beszélni, vagy tenni valamit. A magány hihetetlen gyorsasággal égeti az élet szövetét. Felőröl minden érzést, mindent, amitől ember egy ember. 
Miért fontos téma a magány? Mert elhiteti velünk, hogy önhibánkból nem kellünk senkinek, és végül már olyan viselkedésre kényszerít néma erővel, ami előidézi, hogy tényleg így is legyen. 
Pedig soha sem vagyunk egyedül. Valakinek mindig fontosak vagyunk. Igen én is sokszor mondtam elhamarkodottan: "ugyan kinek?". Pedig fontosak vagyunk. Semmi sem létezik, ami nem fontos. Semmi nem él, aminek ne lenne szerepe. Senki sem lesz magányos, csak aki értékes. Igen, mert ez egy ördögi cselszövés. Ha nem lennél fontos, nem taszítana ebbe, borzalmas rabságba. Aki nem számít Neki, azt hagyja szabadon rombolni, garázdálkodni. De TE építeni akartál, NEKED terveid voltak másokkal, értéket képviseltél. De a magány, mindezt bezárja, megemészti, szétmarja.
Van Valaki, aki szeret, akinek valóban fontos és értékes vagy. Nem hiszed el? Én sem hittem. De aki az életet adta, aki megteremtett, akitől értékes tulajdonságokat kaptál, akinek a képmása lettél, törődik veled. Igen az Alkotónk, Isten az, aki mellett soha sem leszünk értéktelenek. Ő a legjobb társ, aki soha egy pillanatra sem hagy el. Ő az, aki teljesen megért, aki olyannak szeret, amilyen vagy. Ő az, aki belát az álarc mögé és azt az embert szereti, aki Te vagy, aki valóságban vagy.
Ha nem így lenne, akkor már sokan nem is léteznénk. Akkor már rég elfogyott volna a tenni akarás, a színes pillanatok, csillogó tekintetek már csak múltbéli emlékek lennének. De itt vagyunk, tudunk szeretni, érezni, törődni egymással, megérteni, elfogadni, időnként könnyezni, sírni. 
Fontos vagy, nagyon.' Ha könny lennél soha sem sírnék, nehogy elveszítselek.'