- Rajzold le, mire vágysz a legjobban!
- Őőő, nem tudok rajzolni.
- Mindenki tud. Csak van, aki jól, és van, aki jobban. Rajzolni mindenki tud, csak húzod a vonalakat egy papírlapra.
- Jó, értem, de nem lehet felismerni majd, hogy mit rajzoltam.
- Láttál már Picasso képet? Vagy esetleg Dalit? Szerintem azokat sem lehet felismerni. Ettől még van, akinek tetszik. Nem ez számít. Csak rajzolj!
- Na jó! De annyi mindent szeretnék másképp! Egy másik otthont. Egy egészséges életet. Szeretnék egy lovat, egy tehenet, két kecskét és két bárányt. Meg rózsákat és egy rókát! Ez csak vicc a Kis Herceg miatt, tudod! Rózsákat tényleg. Gyümölcsöket és őzikét, patakot és rétet, cicát meg zongorát, kandallót és vendégeket, meg egy hatalmas akváriumot is. . .
Mosolyogva hallgattam, ahogy sorolja a sok szépet, amit ma nem adhat meg az életünk. Csendben elé tettem a rajztáblát, beletűzve egy papírlappal. Meg színes ceruzákat egy pohárban. Figyeltem, ahogy elkezd rajzolni. Lelkesen, aprólékosan rajzolta meg a vonalakat. Talán egy óra is eltelt, és én olyan boldogan, csodálattal figyeltem, ahogy dolgozik.
- Kész! Minden megvan! Megmutassam?
- Szeretném.
- Ez a nagy ház az! – mutatta büszkén.
- Hú, ez szép lett! De hol van a ló, a két kecske, meg a rózsák?
- Nézd, a rózsa hátul van, a ház mögött. Az állatok az ólban vannak a ház mellett. A zongora és az akvárium bent van, ahogyan a vendégek is. A patak itt előttünk folyik, csak a hídról rajzoltam a házat, onnan néztem. Ahogy lóbáltam a lábam a hídon majdnem belepottyantam a vízbe. A cica az ölemben volt, az őzike pedig már reggel elment az erdőbe.
- Csodaszép lett a rajzod! Mondtam, hogy tudsz rajzolni!
- Rajzolni továbbra sem tudok. . . De álmodni igen! Még nincs vége, hazafelé elmesélem, hogy mi mindent láttam még rajzolás közben.
- Rendben, akkor kapaszkodj, mert indulunk!
Nehéz volt a füvön megmozdítani a kocsit, de nekifeszültem, hogy gyorsan induljunk el. Ilyenkor mindig hátravetette magát a székben és kacagott. Ma is kaptunk egy boldog napot! Bár rettenetesen fáradt voltam már, de ilyenkor mindig erőt adott, a siker érzése! Sikerült megnevettetnem, boldoggá tennem egy picit. Ma is látott valami szépet, és nem gondolt a fájdalmaira. Hazáig nevetgéltünk, ahogy a történeteket mesélte az állatokról, a vidám társaságról, akik hamisan énekeltek amikor ő zongorázott nekik, arról, hogy beleesett a ceruzája az akváriumba és még a hasa is vizes lett mire ki tudta venni.
Otthon a szomszéd Peti várt minket az ajtóban ülve.
- Merre voltatok ma? – kérdezte.
- Elmentünk megnézni a házunkat. Nagyon vidám napunk volt.
- Nem rossz neked így? – kérdezte Peti a kerekesszékre mutatva.
- Tudod, nem ezen múlik, hogy boldogok vagyunk-e! – majd hátranézett rám, és huncutul összekacsintottunk.
- Gyere be Peti, bent elmeséljük merre jártunk. – mondtam szelíden, elégedettséggel a hangomban.
Utolsó kommentek