Nem tudtam maradni, el kellett mennem,
Ha mást nem is, itt hagyom a versem.
Elmondja, amit elmondani nem tudok,
Miért éltem, s most még mit adhatok.

Azt szeretném, ha mindannyian tudnátok,
Vágytam rá, hogy jobbá tegyem a világom.
Kik itt voltatok, leültetek szépen körben,
Megadtátok, amit a világ elvett tőlem.

Csak szeretni jöttem, ezért tartottam ki,
Ha fájt az élet, adni akartam, mindig adni.
Nem sikerült? Tudom én azt, igazán.
Nem voltam több, nyolcvan kiló húsnál.

„A kevesebb jobb lenne belőled!” Mondták.
Kiket szerettem, néha eldobtak, csúnyán.
Kis törékeny, ügyetlen versem itt marad,
Tudatja Veletek, mire vágytam mindennap.

Szeretni azt, aki méltó, aki megérdemli,
Azt is, aki nem, egyszer talán megbecsüli.
Aki gyenge, roskadozó, vagy elesett,
Felemelni, támogatni, segíteni, ha lehet.

Szép szavakkal keresni fel, meggyötörtet,
Bánatos szíveket vigasztalni, szép jövővel.
Prédikálni Isten szavát, a megmentést!
Tanítani mindenkit, az örök életért.

Vinni a súlyt, mit évek sem hordanak el,
Meghallgatni szenvedőket, közös könnyekkel.
Szerettem úgy, ahogy Ő tanította meg,
Akinek ez nem kellett, sosem értett meg.

Most meghaltam mégis, mert gyenge voltam,
Ő emlékszik rám, kiált most a múltam.
Ha még érek valamit is a szemében,
Eltörli borzalmas bűnöm, s újra élhetek.

Ki ad újra életet? Hát Jehova, az Atyám!
Figyeljetek rá mindig, hallgassátok szavát!
Ha így tesztek, együtt leszünk újra. EGYÜTT.
Nem lesz sírás, csak rengetek örömkönny.